Dr. Kis Zoltán, mint a Biyovis folyékony és olajalapú étrend kiegészítőket
fejlesztő és gyártó divízió szakmai vezetője.
Általános
iskolai és gimnáziumi tanulmányait Szegeden végezte, majd 1961-ben a Veszprémi
Vegyipari Egyetem hallgatója lett. Az egyetemi évek alatt végzett szakmai
diákköri tevékenységnek köszönhetően végzés után ugyancsak Veszprémben, a
Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Kémiai Kutató Intézetében tudományos segédmunkatársként
kezdte pályáját.
Kutató Intézeti tevékenysége szorosan
kapcsolódott az Intézetben folyó alapkutatásokhoz, elsősorban intenzív
vegyipari eljárások, mint pl. a fluidizációs-, habkolonnás-, rotációs
filmeljárás és az alkalmazásokhoz kapcsolódó berendezések tanulmányozásához,
később egy-egy résztéma önálló kidolgozásához. Egy technológiai jellegű
kutatáshoz kapcsolódó analitikai téma önálló feldolgozásából 1972-ben „summa
cum laude” minősítéssel védte meg doktori disszertációját. Ezt követően a
kutatói tevékenység mellett hosszabb időre a termo-analitikával, gáz- és
folyadék kromatográfiával, szedimentációval alkalmazási szinten foglalkozó
nagyműszeres laboratórium vezetője lett.
Az alapkutatási
témák mellett részt vett az úgynevezett külső megbízásos kutatási témákban is,
amely alkalmazott kutatási feladatok jó lehetőséget biztosítottak az
alapkutatási eredmények bizonyos gyakorlati, elsősorban gyógyszeripari
hasznosításához. Ilyen jellegű munkák jó alkalmat kínáltak az alapkutatási
eredmények hazai és külföldi szaklapokban történő publikálása mellett a
találmányok, illetve szabadalmak kidolgozásához. Ilyen tevékenységből
kifolyólag mintegy harminc külföldön is bejegyzett szabadalom társszerzője. Ehhez
az időszakhoz kapcsolódóan elvégezte az Országos Találmányi Hivatal
„Iparjogvédelmi ügyvivői” szaktanfolyamát, majd szakmai előmenetele érdekében a
Közgazdaságtudományi Egyetem Levelező szakán mérnökközgazdászi diplomát szerzet.
A 80-as évek
közepén önálló vállalkozásba kezdett, hasznosítva a kutatóintézeti
tapasztalatokat és kapcsolatokat, gyógynövény-feldolgozással, majd mindinkább
gyógyhatású termékek előállításával kezdett foglalkozni. A termékfejlesztések
során több, legalább 3 találmányi szintű eljárás kidolgozására került sor,
amelynek szabadalmaztatása előkészített, de addig is a speciális területen
alkalmazott know-how az eljárások védettségét mindenképpen biztosítja.
Biyovis Hungary Kft. fejlesztési csoportjával, valamint
Lévai László természetgyógyász kollégájával, aki valójában a termékek
hatóanyaginak és funkciójának meghatározó megalkotója, együtt fejlesztik és
gyártják a Biyovis folyékony étrend-kiegészítő család tagjait. Ennek eredménye az a számos termék, melyek nagy nemzetközi sikereknek örvendenek. Ezen munkacsoport
céljai közé tartozik a további Biyovis egyedi termékeinek, fejlesztése és
azoknak a forgalomba hozatala nemzetközi szinten.
A termelés
további bővítéséhez az alapanyagbázis, a működő technológia és maguk a
berendezések a betanított munkaerő, a megfelelő infrastruktúra rendelkezésre
áll. Jelenleg az EU követelményeknek is megfelelő három, szakosodott
üzemegységben folyik a termelés.
dr
Kiss Zoltán
MTA volt tagja
kutató, fejlesztő mérnök
|